Ebben a fejezetben, ami egyben az utolsó is, egy szeretői
viszonyt fogok bemutatni. Max Hurd és Eleanor Calder között. Ez csak akkor nem lenne lehetséges, ha Max valójában homoszexuális. De nem hinném, hogy az lenne!
Ugye Eleanor, Louisval való megismerkedése után pár hónapra
rá ismerte meg Maxot. És nagy valószínűséggel jobban bejött neki, mint Louis,
de hát Maxnak nincs annyi pénze és nem olyan híres, mint Louis így
természetesen nem cserélte le ténylegesen csak Louis háta mögött szerelmi
viszonyt folytat Maxal. És ami erre utal az nyilvánvaló, képek és szituációk,
amik bizonyítják. Mert Max-al sokkal közvetlenebb, és több kedves gesztust
produkál, ha vele van, mint amikor Louisval. És ugye az teljességgel
elképzelhetetlen, hogy „csak egy barát” felé kedvesebb gesztusokat, gyengébb
érintéseket mutassunk, mint a saját párunk iránt!
Ebben a fejezetben nem tudok külön kategóriákat kialakítani,
hogy milyen stílusú képet hozok – gondolok ilyenre, hogy kézfogás stb… – csak, mert
minden kép közvetlen.
Szóval akkor a képek.
Ezeken a képeken is láthatjuk, hogy Eleanor hozza a szokásos
bulizós énjét, és persze nem mással, mint Maxal. És a lehető legközelebb bújik
hozzá, nem úgy, mint Louishoz, ez utóbbitól csak elhúzódni tud.
Bulizós kép kettő. Itt is bulizik, piál szokáshoz híven és
Maxhoz bújik jó közel. Lehet a második kép homályos, de az az alakon nem
változtat. És mint tudjuk Eleanorka nem húz fel kétszer ugyan olyan ruhát
amióta Louisal van, csak az a csíkos nadrágja volt már rajta 1-nél többször más
nem! És megnézhetjük, hogy ezeken a képeken nem erőlteti a mosolyt, ahogy Louis
társaságában.
Bulizós képek három. Ahogy azt láthatjátok, ezeken a képeken
is Maxal bulizik nem is, akár hogy, és hiába állítjátok azt, hogy megváltozott
és már nem iszik, nem részegedik le amióta Louisval van. Mert ez nincs így ezek
a képek már a Louisval való névleges kapcsolata alatt készültek és ugyan olyan
részeg, mint Louis előtt. És minden egyes képen közvetlen Max mellett van,
szorosan hozzá bújik. Bezzeg Louisnál már más a helyzet, Eleanor és Louis
között szinte mindig van egy személy, sosincsenek ilyen közel egymáshoz, mint
ahogy Eleanor Maxhoz. És nem mellékesen az 5. kép Max profilképe!
Maxal bulizós képek 4. Maxra rá van tapadva, alig lehet
levakarni egyiket a másikról, de Louisra sose tapadt még így. A második kép, az
meg magáért beszél. Ilyet a „csak barátok” nem csinálnak, ezt elhihetitek! És
miből tudom, hogy a negyedik képnél is Max is ott volt? Hát, ahogy azt fent
említettem, Eleanokra kétszer ugyan azt a cuccot nem veszi fel. Ergo hasonlítsd
össze a másik három képen látható öltözékkel és egyből rájössz, hogy ott is
Maxal volt és nem Louisval.
Itt is elmegy inkább Maxal és hozzábújik. De ha Louisval
megy el valahova, akkor a másfél méter távolság megvan. És mindegy, hogy ülnek
vagy állnak akkor is másfél méter. Itt meg – és nem csak itt az összes Maxal
közös képeiken, – nincs még 1 cm távolság sem!
Ismét bulizunk és nem más társaságában, mint Maxéban. Első
kép: Eleanor átkarolja Maxot és hozzábújik, hát ilyet Louis társaságában sosem
csinált. Ebből is látszik, hogy csak a pénz és a hírnév miatt van Louisval nem
másért. De még máshol is látszik nem csak itt. A második kép: Max az asztal
alatt taperolja Eleanorkát. Hát igen ilyet sem csinál egy „csak barát” egy „csak
barát” nem turkál az ember lába között, ha csak barátok vagytok!
És itt is. Ennek a képnek története is van. Ugye ez a kép a
WWA könyv dedikálásának a napján készült. És ugye akkor azt mondták, hogy
Eleanor ott volt a dedikáláson és még a könyveket is aláírta – mintha olyan
kibaszott sok köze lenne a könyvhöz, hogy neki is alá kell írni pff – és azt
mondták, hogy érezte jól magát… jaj, szegényke elkezdem sajnálni – el ne hidd – ennyi pia után nem is csodáltam, hogy totál
részegen beállít a dedikálásra és rosszul érezte magát. Tanulság: nem kéne annyit inni és nem lenne rosszul.
Aztán itt is vajon megint kivel van? Hát persze, hogy Louis
helyett Maxal!
Aztán ezek a képek. Első: mikor bújt így Louishoz valaha is?
Semmikor! De bezzeg Maxhoz előszeretettel! Aztán a második. Aki nem veszi
észre, hogy szándékosan, de mégse nagyon feltűnően kényszert érzett ahhoz, hogy
megfogja Max kezét! Ha nem félne attól, hogy lebukik, már rég a nyakában lenne
Eleanor Maxnak. a harmadik képen is fogják egymás kezét és akkor jöttek haza
Franciaországból, mert együtt voltak ott pár hétig. És hát persze, hogy Eleanor
Louis pénzéből utazott ki, mivel neki nincsen apuka meg nem hülye, hogy a „pénztárca”
(Louis) helyett fizessen. És az utolsó képen is Franciaországban volta megint
csak Maxal és nem Louisval.
És ez a kép is Franciaországban készült, persze megint Louis
nélkül Max társaságában. És megint nem úgy vannak egymáshoz, ahogy Louisval
szokott egy ember köztük, nem. Ők szorosan egymás mögött!
És akkor jönnek azzal a Caldericek, hogy „jaj, itt Eleanor
Louisval volt nyaralni.” Aha, egy szart! Ez a kép szintén Max társaságában
készült mikor Eleanorka és Max elmentek közösen gondolom megint Franciaországba
nyaralni! ÉS nem Louisval az a kép,
amivel ezt összekötik az Ausztráliában készült ez meg Franciában! Ennyit az Elounor
nagy szerelméről! És Maxnak is van ilyen képe ami a borítóképe twitteren!
Ez se Louis! „Louis csak menjen el a turnékra, és majd
megyek én is, hogy lássák ott vagyok, és közte meg a szeretőmmel elvagyok”
És most itt megemlítem, hogy ha esetleg azzal jönnétek, hogy ott van velük Lani is. Hát nekem egyszer egyik ismerősöm mondta azt mikor összejött egy sráccal, hogy gyere velünk ne gondolják azt, hogy együtt vagyunk! Alibinek sose rossz egy harmadik!
Nah igen ez a kép meg Max házában készült, ez a kutya is, ha
jól tudom Maxé. És igen jól látjátok, Eleanorka kezében a szokásos piás pohár.
Kis pezsgőzgetés, kell hozzá egy kis eper is, hogy jobban kihoza a zamatát, és
persze ezáltal urizálunk, hogy azt higgyék, valakik vagyunk közbe meg csak
felkapaszkodott senkik! Hannah úribb családból származik, Eleanorka meg pff
inkább mindegy!
És akkor gondoljunk bele, Maxal kettesben a lakásában ohh… Ők előbb kerülnek egymás ágyába, mint Eleanor Louival!
És ez meg pff… Maxal sétálgat méghozzá a koncert egyik külföldi
helyszínén ahova Maxot is kiutaztatta magával! Kérdem én, hogy ha már a
barátomhoz megyek, akit mondjuk nem mostanában láttam, akkor feltétlen kell,
hogy velem tartson a „csak barátom”. Nem azért megy, hogy Louisval legyen csak
azért, hogy mutogathassa magát, hogy ő ott van, de elfoglaltság gyanánt kell
Max, hogy jól tudja érezni magát, mert Louisval nem tudja! Plusz, melyik az a „csak
barát” – ahogy az előbb is – aki taperolja, meg simogatja a másik „csak barát”
lábát meg combját?! Szégyen ez a nő és rohadtul átlátszó is, amit csinál!
És akkor a sokadik közös kép, már több közös képe van Maxal,
mint Louisval. Igen itt is ez az idei újév, amit persze, hogy nem Louisval töltött,
sőt a szilvesztert sem, hanem Maxal bulizott! Igen gyönyörű pff soha! Minden egyes alkalmat megragad, hogy Maxal
lehessen Louist meg le se szarja csak költi a pénzét, meg utazgat! És fogadni mernék, hogy nem volt akkor se Louis mellett mikor meghalt a nagymamája!
Utolsó ilyen jellegű képnek legyen Max twitter profilja! Borítóképnek
az a kép ahol Eleanorral volt nyaralni. És profilképnek meg – miért is ne – egy
olyan amin Eleanorka is rajta van. Nos, igen! Egymásba vannak bújva! Louisval
ilyen képet nem látsz!
Nah és ez mi?! Persze, hogy ahelyett, hogy Louis mellett lenne miközben az a szegény szerencsétlen várja, hogy megszülessenek az anyjának a gyerekei, inkább a szeretőjével Max-al van Taylor koncerten! Undorító egy kétszínű, és pénz- és hírnévéhes ribanc! Nem más!
Itt is Max-el volt Madridban. Miért is nem, ha már Louis messze van akkor legalább a szeretőjével eltölthet jó sok időt!
És akkor mondjuk azt, hogy nagyon érdekes az, hogy Eleanorka oda tudja tolni a pofáját, ha Louis a saját barátaival, van együtt, hogy azt tudja mondani, hogy a barátaikkal vannak! Aha, inkább Louis barátaival, de még egy olyan képet nem láttunk ahol Louis volt Eleanorka barátaival! És vajon miért? Mert Eleanor annyira ne méltatja Louist, hogy bemutassa, őt a barátainak vagy éppenséggel eltöltsön Louis egy kis időt Eleanor társaságával. Louis nem is az iszákosok társaságába való! De a lényeg, hogy hülyén nézne ki az, hogy a névleges pasija és a szeretője egy helyen legyenek! Mikor Maxot utaztatja magával Eleanor a fiúk koncertjeire akkor is Max egy másik szállodában van, és a koncerteken se láttuk még, nehogy összefusson Louis Eleanor szeretőjével, mert akkor egyből lebukna! És mondhatjátok, hogy "miért Louis nem látja ezeket a képeket?” Hát nem hiszem, hogy annyit tölt el a világhálón, hogy ilyen képek eljussanak hozzá!
Itt is Max-el volt Madridban. Miért is nem, ha már Louis messze van akkor legalább a szeretőjével eltölthet jó sok időt!
És akkor mondjuk azt, hogy nagyon érdekes az, hogy Eleanorka oda tudja tolni a pofáját, ha Louis a saját barátaival, van együtt, hogy azt tudja mondani, hogy a barátaikkal vannak! Aha, inkább Louis barátaival, de még egy olyan képet nem láttunk ahol Louis volt Eleanorka barátaival! És vajon miért? Mert Eleanor annyira ne méltatja Louist, hogy bemutassa, őt a barátainak vagy éppenséggel eltöltsön Louis egy kis időt Eleanor társaságával. Louis nem is az iszákosok társaságába való! De a lényeg, hogy hülyén nézne ki az, hogy a névleges pasija és a szeretője egy helyen legyenek! Mikor Maxot utaztatja magával Eleanor a fiúk koncertjeire akkor is Max egy másik szállodában van, és a koncerteken se láttuk még, nehogy összefusson Louis Eleanor szeretőjével, mert akkor egyből lebukna! És mondhatjátok, hogy "miért Louis nem látja ezeket a képeket?” Hát nem hiszem, hogy annyit tölt el a világhálón, hogy ilyen képek eljussanak hozzá!
És akkor a tweetekről ne is beszéljünk, ami Max és Eleanor
között zajlott le a megismerkedésük óta!
Több üzenet ment köztük, mint Louis és Eleanor között. Meg
ilyenek, hogy „babe, hiányzol, találkozunk hamarosan,” stb… akit érdekel, az
megtalálja a twitteren!
És ennyi lenne ez a rész! És a blog is! Összehasonlítást nem szándékozok hozni, mert aki össze akarja hasonlítani a párokat az csak megnézi az egyik illetve a másik fejezetet és összehasonlítja magának!