Ebben a részben egy már nem meglévő kapcsolatot fogok
taglalni. Pontosabban Liam és Danielle kapcsolatát. Ugye ők az xf-ben
ismerkedtek meg 2010-ben és onnantól számított közel 3 évig voltak együtt, - ha jól tudom. És a kapcsolatuk kisebb-nagyobb
szakításokkal volt tarkított. A szakítások hátterében nem más állt, mint a
távolság. Rövid bevezetés után most akkor jöjjenek a képek.
Az első képeken is látszik, hogy szerették egymást, és ezt
mi bizonyítaná jobban, mint az, hogy tudnak normálisan összebújni és normálisan
tudják egymást átölelni. Csak úgy árad belőlük a szeretet érzése. Nem úgy
vannak egymással, hogy csak nézek előre és hozzád se érek, vagy megyek
előtted/mögötted és le se szarlak, vagy csak ott vagyok fél méterre melletted
és elégedj meg vele. Nem! Rajtuk látszanak a pozitív nonverbális gesztusok.
Ahogy az első részben bemutatott Zayn és Perrie esetében is.
Liam és Danielle közös képein, amiket saját magukról
csináltak, azaz házilag készült képek, azokon is látszik, hogy őszinte a
mosolyuk és az érzéseik egymás iránt. Nem hajolnak el egymástól, hanem pont
ellenkezőleg.
Ezeken a képeken is látszik, amit a fentiekben leírtam, hogy
a mosolyuk is teljesen őszinte és össze tudnak bújni rendesen.
Ugye Danielle táncos és a munkájának köszönhetően keveset
tudtak Liammel együtt leni. Danielle nem élősködött Liamen, mert meg volt/van a
munkája és a saját kenyerét keresi, és nem volt ott minden fontos eseményen,
amikre a fiúk hivatalosak voltak, mert dolgozott és nem ért rá.
A következő képsorokban jöjjön a kézfogás.
Amint azt a
következő képeken is látni fogjátok, képesek megfogni egymás kezét normálisan,
ahogy egy igazi szerelmespárhoz illik. És nem csak úgy, hogy fogom valahogy, de
mégsem sehogy. Az a pár kép, ahol csak éppen akkor kulcsolják össze a kezüket
azok, meg nem olyanok, hogy folyamatos csak pillanatkép. És azokon látszik is.
Ilyenekre gondolok, mint pl. kiszállnak a kocsiból és
elindulnak és épp akkor nyúlnak egymás keze után, hogy összekulcsolják.
Az utolsó képen nem a kézfogás, hanem az összebújás a
lényeg. Tudtak úgy közös képet csinálni, hogy Danielle szorosan Liamhez bújuk és nem csak „hozzád
érek, de elhajolok, amennyire csak tudok”. Nem náluk sosem volt így!
Akkor a képek.
Ezek után, ha megnézzük, a közös bulizós képeiket sem azt látjuk, hogy egyik ül az egyik szépen a másik meg máshol, hanem egymás mellett vannak, turbékolnak, összebújnak és stb… Vagy a bulis közös képeiken is, hülyéskednek, puszilgatják egymást és összebújnak. És nem úgy viselkednek, mint két barát vagy ismerős. Rajtuk látszik, hogy szerették egymást.
Ha elmentek sétálni, akkor sem voltak idegenek egymás számára és nem egy méter távolságra sétáltak egymás mellett/mögött vagy előtt. Hanem szépen kézen fogva kb. 10cm –re egymástól! És persze az arcukon látszik, hogy élvezték egymás társaságát és boldogok voltak, hogy együtt tölthetnek egy kis időt.
Vagy fesztiválon se nézték egymást levegőnek és foglalkoztak inkább mással csak ne kelljen egymással, hanem összebújtak és látszott rajtuk, hogy szerelmesek. Élvezték ott is egymás társaságát és nem az volt a legfőbb cél, hogy mind a két kezük tele legyen piával és épp kivel tudnak fényképezkedni. Ő élvezték egymás közelségét és az egész fesztivált.
És ha jól tudom ez volt az első közös fesztiváljuk. És a következő kép azon kevés pillanatképek közé tartozik, ahol épp megfogni készülnek egymás kezét (a képen már össze ért a kezük) és Danielle még azért bele is kapaszkodik Liam alkarjába és nem fél- meg egy méter távolságra sétálnak egymás mellett. A mosolyuk és a boldogság az arcukon tisztán látszik és érthető. Semmi kamu vagy állszent arckifejezés nincs egyikük arcán sem.
Még egy pár közös kép róluk és aztán jöhet a befejezés. Ezeken a képeken is látszik a szeretet és semmi mű dolog nincs egyik képben sem. És ők nem csak ellenőrzés alatt képesek ezekre a tettekre, mert itt nincs modest jelenlét, senki nem felügyel rájuk, hogy el ne rontsanak valamit. Ők ott vannak ketten és kész.
És végül befejezésnek annyit, hogy ugye a távolság volt az, ami szétválasztotta őket. Nem tudtak annyit együtt lenni amennyit szerettek volna így jobbnak látták, ha véget vetnek a kapcsolatuknak. És ez előtt is voltak olyan események ahova Danielle is elkísérte Liamet de nem lógott a nyakán folyton-folyvást és nem pofátlankodott oda minden egyes eseményre, koncertre stb… Ha el is ment valahova Liammel akkor vagy azért, mert táncolt az eseményen vagy csak, mert véletlenül ráért és el tudott menni. Vagy ha koncertre sikerült elmennie, akkor sem unta végig az egészet, hanem élvezte és látszott rajta, hogy élvezi és nem éppen az óráját, körmét piszkálta vagy a telefonját, hanem odafigyelt és örült annak, hogy jól sikerül/t a koncert. És nem is készültek róluk mindig csak HQ képek. És a szakításuk után sem lettek ellenségek. Talán ennyit róluk. Nem sok lett, de több mint a semmi.